109.rész!
2015.02.03. 17:25, lilianah

Szokás szerint már minden kellő információt megtalálhattok a 109.részhez, melyeknek linkjeit ezen cikken keresztül is elérhettek. Garantáltan emlékezetes rész lesz e szerdai, ugyanis több szereplő sorsa is eldől ebben az epizódban. Első sorban kiderül mi történik a Válidéval, másod sorban Gülsah lelepleződését is láthatjuk majd. Mind erről több információt találhattok a cikkben elhelyezett linkeken keresztül, illetve az alábbi ismertetőből. :) Jelenleg a következő designon dolgozom, ami nemsokára felkerül majd :)
ELŐZETES / SPOILER ELŐZŐ RÉSZ (teljes) kivágott KÉPEK (Galéria)
Ismertető: Kiderül, hogy Gülsah a felelős a Dázsét ért támadásért. Ezért Máidevrán kitagadja. A Válide eszméletlen. Mindenki az állapota miatt aggódik, úgy szintén Hürrem és Máidevrán, ám ők inkább a következmények miatt szoronganak. Ibrahim menteni próbálja Nigárt és ezzel saját magát is, azzal, hogy elküldi a Kalfát a városból. Dázse azonban ezt nem helyesli, mert fél, hogy a pasa csak meg akar Nigártól szabadulni. A szultánnagyasszony kinyitja a szemeit, azonban ez után jön a másik csapás: nem tud kommunikálni, sem mozogni. A Szultánnak új személyt kell kineveznie a Válide helyére.
109.rész hivatalos betekintője - Nigár be akarja juttatni Dázsét a palotába. Nehezen, de Szümbült is sikerül belevonnia a tervbe.