107.rész2015.01.15. 18:37, lilianah
Mára elhoztam a jövőheti 107.rész ajánló videóját és ismertetőjét is! Izgalmas volt a tegnapi rész. Korábbi spoilereiben ezeket a jeleneteket is megtalálhatjátok, melyek a második évad végéről szólnak. Ugyanis már nemsokára belekezdünk a harmadik évadba. Addig viszont még számos fontos esemény alapozza meg a követező évad eseményeit. Példának, a 107.részben már láthatjuk Ibrhaim és Nigár lebukásának előmeneteleit, vagy Musztafa bosszúját.
Miután ezt a cikket publikálom, elkezdem kivágni a 107.rész legfontosabb jeleneinek pillanatképeit, amelyeket holnapi nap folyamán készülök befejezni és feltölteni. Szeretném pótolni a késett frisseket.
Ismertető - Dázse megpofozza a bábaasszonyt, aki beüti a fejét és meghal. Ennek többen is szemtanúi lesznek. Száműzetik a palotából, helyére pedig új személyt keresnek. Az első számú jelentkező természetesen a célját elérte Gülsah. Ebben Máidevrán is próbál a segítségére lenni. Musztafa és anyja eldöntik, hogy Hürremet a gyermekeit felhasználva fogják megfenyíteni. A Szultána ezt észreveszi és segítségükre siet. Musztafa azt mondja a Szultánnak, hogy ő már megbocsájtott Hürremnek. Szulejmán ezt örömmel hallja, hiszen kedvenc asszonya képes lett volna meghalni érte, így már biztosan nem lehet gyanúja felé. Ibrahim az új trónjában fogadja a követeket. Nagy gyűrűkkel és a hatalmat képviselő trónnal fogadja őket. Azt mondja, hogy az ő szavát még maga a Szultán sem vonhatja vissza. Ibrahim az egykor Háticsének szánt pillangós kitűzőt nézegeti és rádöbben, hogy szakítania kell Nigárral. El is megy hozzá, de Nigár hiába próbálja elmondani, hogy terhes a pasa nem hallgatja végig. Eközben az immár két asszonynak dolgozó Efendi , követi Ibrahimot és mindennek szemtanúja lesz. Dázsét megtámadják az erdőben. Megverik és kirabolják. Ezután Nigárnál keres menedéket. Az ember, aki Ibrahimot követte elmondja a látottakat a Válidénak.
Hivatalos ajánló videó:
|